2010. január 8., péntek

Papírkutyák letöltés , Papírkutyák letöltése , oltári vígjáték egy bűncselekményről


Papírkutyák
magyar
vígjáték
 Főszereplők:

Mucsi Zoltán (Kuplung)
Scherer Péter (Csumpi)

Kuplung és Csumpi, két kisstílű megélhetési bűnöző, akik Kárpátaljáról kerültek Magyarországra, és itt a legváltozatosabb munkákból próbálnak általában kevesebb sikerrel megélni, előzetes letartóztatásba kerülnek. Egy három személyes cellában helyezik el őket, ahol cellatársuk a két méter és százötven kiló színhús - Darab. Itt indul a történet, amelynek során főhőseink felidézik a tökéletlen bűncselekmény részleteit…
A „nagy balhé” szervezéséhez Kuplung és Csumpi minden kapcsolatukat felhasználják, és természetesen újakra is szert tesznek. Rajtuk kívül Jozsó, Zárzorró, és Pisti vesz részt a bűntettben, és persze a romantikus szál sem maradhat ki a történetből, főhőseink egyike gyengéd érzelmeket táplál a banda egyetlen női tagja, Amanda irányában. A véletlennek köszönhetően azonban nem ő, hanem barátja kerül közelebbi viszonyba az asszonnyal…
A bűncselekményt végrehajtják ugyan, de minden balul üt ki: az autó nem indul, az altatót az őr helyett egy kutya eszi meg, a gumitestű nő beszorul a szellőzőbe, egy rossz helyre dobott csikk felgyújtja a raktárt, Kuplung és Csumpi mégsem a helyszínen buknak le, hanem egy kocsmában, ahol verekedésbe keverednek…
Darab a börtönben végighallgatja a történetüket, ám ezután kiengedik, ő ugyanis csak egy szabálysértés miatt volt bent három napra. Elsétál a parkolóba, magához veszi a pénzt, ám egy kamion elüti. Amanda és Pista is a helyszínen vannak - figyelték a kocsit, csak nem mertek semmit sem tenni - és a kavarodást kihasználva elemelik a csomagokat. Mivel forró a talaj a lábuk alatt elássák egy sáros szántóföldön, amely mellett csak egy tábla árválkodik:
„Itt épül Európa!”.
Amikor Csumpiék, a szabadulás után néhány hét elteltével visszatérnek, a rejtekhely felett már egy autóút húzódik…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése